Boldog és sikeres váci évek

Az előző részben említettem, hogy 1980 eleje volt az az időszak, amikor nyugodtan tudtam álomra hajtani a fejem, mert a KTV Váci tejüzeme rendbe tételébe befektetett kemény munkám eredményei kezdtek megmu-tatkozni. Sok olyan mutató,amely eddig akár a vállalati, vagy a városi  besorolásban az üzemünk utolsók között kullogott a rangsorban, ettől az időszaktól kezdtünk feljönni, mint a jó borban a gyöngy. Stabilizálódott az üzem vezetése minden szinten. Beállt egy jó értelembe vett egyensúly főleg köztem és Fülöp Árpi között, mert ahogy javult a külső megítélés, úgy ismerték el vállalati és helyi szinten Fülöp Árpád munkáját, sőt a Pártbizottsági nyomás is enyhült, amely egy nyugodtabb következetesebb eredményesebb fejlődést hozott az én munkámban is. A főnököm elfogadta azt a  kemény következetes munkastílust, amellyel az üzem belső dolgait irányítottam, én pedig nem voltam abban motivált, hogy a helyére törjek, mert nem voltam az élcsapat tagja és fúrhattam, volna a főnökömet, de nem tettem, nem kényelemből, hanem ha sikerülne is az eltávolítása, sokkal rosszabb jöhetne a helyébe. Arra törekedtem, hogy a csapat (közép vezetők) átvegyék az én munka-módszereimet, de következetesség elve mellett szerettem, ha valaki kreatív és van önálló stílusa. Voltak hivatalos közösséget formáló úgynevezett "társadalmi szervek", mint például az üzemi négyszög, (üzemi pártbizottság, üzemi KISZ bizottság, ÉDOSZ üzemi bizottsága, a gazdasági vezetés) a szocialista brigád-mozgalom, meg amit mi alakítottunk magunknak. Amit mi alakítottunk magunknak, abban sok volt az én sze-repem is, de kellettek hozzá a kollégák, a dolgozók egyaránt. A helyi METESZ Váci irodájába betagozódva kezdeményezésemre megalakítottuk a MÉTE-t (Magyar Élelmiszer-ipari Tudományos Egyesület), amelybe a város összes élelmiszer-ipari tevékenységet végző egysége is be került (PENOMAH Váci vágóhíd) Erdei Termék Vállalat Szörp Üzeme, Söripar, Kenyérgyár, Váci malom,) Ezt az alakulatot nem volt kötelező létrehozni, de nem is gátolták (párték), egyszerűen tűrték. Az viszont jó volt, hogy a város élelmiszer-ipari műszaki értelmiség egy platformra kerülve jó viszonyt alakított ki egészen dolgozói szintig. Szerveztünk üzemi bulikat, ahol a kaja és pia alapanyagát barterben oldottuk meg, és nem kértünk hozzá senkitől pénzforrásokat.
Szenvedélyem a sport,ezért alakítottunk egy kispályás labdarúgó csapatot és részt vettünk a városi bajnok-ságban, ahol három osztály volt 14 csapatos egységekben. Persze először megnyertük a harmadosztályt, majd zömmel másodosztályban játszottunk, de két évet eltöltöttünk az első osztályban is. Meg kell jegyeznem, hogy ennek nagyon jó közösségformáló ereje volt. Nagy szerepe volt ebben Horchi György rendészeti vezető barátomnak is, és Dajka Sanyinak aki az üzemben helyettesem volt. Az üzemi dolgozókkal kialakult sportbarátság egy táborba tömörített bennünket, rendszeresen jártunk focimeccsekre, kézilabda meccsekre együtt. Ez alatt az öt hat év alatt nagyon jó kollektíva alakult ki, üzemen belül, mert nem csak én éreztem jól magam a bőrömben, hanem a vezetők és a dolgozó zöme is, elvétve kellett kirugdosni embereket, valahogy beálltak a sorba, de nem kényszerből, hanem szerettek is itt dolgozni.
Hát ez az idill akkor kezdett megszakadni, amikor az üzem vezetése valami oknál fogva megbomlott, amihez nekem is közöm volt, de nem negatív értelembe, mert elvállaltam más munkát és a helyemre került szakember nem tudta tartani azt a színvonalat, sem szakmailag, sem vezetői stílusban, amit én korábban kialakítottam. Ez nevezetesen akkor következett be, amikor 1996 év elején a Tejipari Tröszt felosztotta a Tejipari Vállalatok között a Tejipari Szállítási és Szolgáltató Vállalat szállítási ágazatát és Vác mint kiemeltebb üzem kapott egy kirendeltséget, amely ugyanolyan besorolást kapott, mint a termelő üzem a KTV-n belül. A vállalat vezetése felkínálta nekem ezt a beosztást, de úgy vállaltam el, hogy mivel ez egész embert kíván nem viszem tovább a tejüzem termelésének irányítását. Még segítettem is az utódom kiválasztásában, akit Péter Lászlónak hívtak és vállalaton belül nem volt rossz híre mint szakember. Laci barátomnak még a lakást is elintéztük, így a család-jával Vácra költözött. Eltelt egy félév, és kezdtek a bajok ismét felszínre kerülni, mert az üzem szakmai veze-tése nagy falatnak bizonyult Péter Laci számára. Kiderült, hogy ezen a helyzeten Fülöp Árpád sem nagyon tud úrrá lenni. Én eléggé le voltam terhelve, mert mintegy hatvan autónak kellet megoldanom az üzemeltetését, karbantartását, az alkatrész ellátását és javítását, nem beszélve a gépkocsivezető állomány kézben tartását, amihez sokkal keményebb diktatúra kellett, mint amit az üzemben végeztem.Aztán bevezettem egy olyan teljesítmény rendszert (vállalat vezetésének tudtával és beleegyezésével), amely olyan szállítási költség megtakarításhoz vezetett,hogy utána nem csak a vállalatnál, de más tejipari vállalatnál bevezetésre került. Ezzel a "sofőr", aki a szocialista munkavállalók közül a legkreatívabb lopásban, a legjobb munkaszervezővé vállt, mert a gépkocsit megkapta gebinbe, jegyzőkönyvezett műszaki állapotban, megkapta hozzá a karbantartási keretet, (ezután harmada szerelő kellett) a fizetése ezek mellett a kiszállított érték arányában kapta,aminek az lett az eredménye, hogy a felújítási költségek felére estek éves szinten, és a járatok 40%-a fölöslegessé vált. Mivel kérték, hogy még 10- vagy 15 boltot ki tudna még vinni, így kevesebb emberrel és eszközzel kényel-mesen ellátták amit korábban végeztek.Viszont legálisan háromszor keresett többet mint eddig.
Visszatérve a tejüzem dolgaira, a helyzet annyira válságos lett, hogy a vállalat vezetése 1988.április 1.-én (Varga László igazgató, Belle Lajos termelési és műszaki igazgató, Tormássy Miklós kereskedelmi és anyaggazdálkodási igazgató) hármasban leültették Fülöp Árpád üzemigazgatót, hogy meg tudja -e oldani ezt a helyzetet, amire kap két hetet, vagy leváltják.(itt már a pártbizottság sem tudott volna segíteni, mert más szelek fújdogáltak ekkortájt) tudta ezt nagyon jól Árpád is, ezért nagyon a nyakán érezte a kést. Az a mentő ötlete támadt, hogy ha megengedik (már mint a vállalat vezetése) meg próbálná a Zsigával (már mint velem), mert ő képes arra, hogy egy-két hónap alatt rend legyen.Tudták ezt az ultimátum megfogalmazói is, ezért abban maradtak, hogy beszéljen velem, és ha én elvállalom, akkor maradhat a beosztásában. Ahogy kigördült a portán a vállalati polszki fiat, márt üzent is értem Árpád barátom, hogy beszélni szeretne velem. Leültünk négyszemközt, én még ennyire kétségbeesetten nem láttam.Elmesélte, hogy miért volt itt a vállalati vezérkar, és idézem: "ha nem segítesz kinyírnak, mint a papírkutyát" és elsírta magát. Hát én sem vagyok egy lágyszívű, felnőtt koromban utoljára 1977.-ben nagyanyám (Sára Panka) temetésén tört ki belőlem olyan mélyről fakadó belső zokogás, amit az a tehetetlen düh vált ki, hogy habár 81 éves korában halt meg, de hozzám nagyon közel állt és még élhetne, de nem tudok ezen változtatni. Nos ez jutott eszembe,amikor Árpi elsírta magát, mert én is átéreztem hasonlót. Aztán az is bevillant, hogy no megérdemelnéd, mert elég lazán vetted eddig a feladatod, de az is bevillant, hogy azért ezzel az emberrel együtt húztam le közel tíz évet és összességében nem volt közöttünk kibékíthetetlen ellentét, és azt is fájlaltam, hogy az üzem idáig jutott. Én tejes vagyok ez a szakma nem viseli el a habozást, mert ha baj van a technológiai folyamatokban azonnal dönteni kell, most is ez jött be zsigerből. Nézd Árpi, megértem a helyzetet, nekem nem kell hogy írásba foglaljuk a feltételeimet, aminek fejében segítek megoldani a helyzetet.Teljhatalmat kérek, abban, hogy ha úgy alakul bárkit kirúgjak ha nem áll be a sorba. Nincs párt, nincs KISZ, nincs szakszervezeti beleszólás.Visszaköltözök a régi irodámba és megtartom a Szállítást, mert kezd önjáróvá válni, és nem kérek ezért plusz pénzt. A lényeg hogy ezt egy őszinte kézfogással szentesítsük. Másnap már tettem a dolgom amiben megegyeztünk.
folyt.köv.